A KATONASÁG VALÓDI „REJTETT ELLENSÉGÉT” SZENÁTUSI MEGHALLGATÁSOKON FEDIK FEL
A törvényhozók a túladagolásra összpontosítanak

A pszichofarmakológiai gyógyszerezés a katonaság veteránjai körében az egyik legfontosabb tényező a magas öngyilkossági mutatókat illetően – ezt közölték a szakértők az Egyesült Államok szenátoraival 2014 novemberében.

A szakértőkből álló bizottság és az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért által benyújtott tanúsításokra reagálva a Veteránügyek Bizottsága sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a gyógyszer-túladagolásra, mint bármely korábbi meghallgatás során.

A vermonti Bernard Sanders szenátor által elnökölt bizottság meghallgatta Susan Selke-t, annak a Clay Hunt tengerészgyalogosnak az édesanyját, aki 28 éves korában önmaga vetett véget életének 2011-ben, miután megjárta Irakot és Afganisztánt. Mivel lehangoltságról panaszkodott, a Veteránügyi Minisztérium orvosai pszichotrop gyógyszerekből álló koktélt írtak fel neki, és valahányszor kedvezőtlen hatásokról számolt be, újabbakat írtak fel neki – mondta el Selke.

Linda Lagemann, a CCHR képviselője (balra) és Susan Selke, miután Selke beszámolt arról, hogy tengerészgyalogos fia öngyilkosságot követett el különböző pszichotrop szerek fogyasztása után.

Azt is elmondta, hogy fia többször is említette: „Gyógyszertesztelő kísérleti nyúl vagyok. Felírnak nekem valamit, aminek mellékhatásai vannak, erre felírnak nekem valami mást.” Mindennek Hunt tragikus öngyilkossága vetett véget.

További tanúskodók voltak egy öngyilkos visszavonult tengerészgyalogos anyja a Sebzett Harcos Projekt támogatásával, valamint a Piros–Fehér–Kék Csapat ügyvezető igazgatója. Mindkét veterántámogató szervezet a pszichotrop gyógyszerezés alternatíváira hívja fel a figyelmet.

Az arizonai John McCain szenátor így vezette fel a novemberi meghallgatásokat: „A Védelmi Minisztérium mintegy 2000 öngyilkosságot dokumentált 2001 és 2009 között, ma pedig a fegyveres erők több mint 140 újabb esetről számolnak be csupán 2010 során. Habár a légierőnél és a haditengerészetnél korábban a mainál magasabb volt az öngyilkosságok száma, a hadseregnél és a tengerészgyalogosoknál történelmi csúcsot ért el. Ezek olyan áldozatok, amelyeket nemzetünk nem fogadhat el, és amelyeknek a megelőzésére törekednie kell a haderőnknek mind a bevetésen lévő, mind a bevetésen részt nem vevő katonáknál.”

A „Jelentés katonai öngyilkosságokról” című weboldal szerint a valódi statisztikák a hadsereg által jelentetteknél sokkal rosszabb állapotot mutatnak: „9/11 óta a Veteránügyi Minisztérium és az Amerikai Járványvédelmi Központ adatai szerint több mint 100 000 amerikai veterán lett öngyilkos. Az Amerikai Járványvédelmi Központ adatai szerint az Amerikában bekövetkező öngyilkosságok 20%-át veteránok követik el. Azt mondják, hogy az alábbi szavakat egyetlen újság, televíziós állomás, illetve semmilyen egyéb hírforrás sem fogja megjelentetni: „100 000 veterán halt meg öngyilkosság következtében 9/11 óta.”

2014 elején az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért egy különleges vetítés keretében a Capitoliumban bemutatta A rejtett ellenség – A pszichiátria burkolt terve mögött című dokumentumfilmjét, hogy tájékoztassa a döntéshozókat a gyógyszerek és az öngyilkosságok közötti összefüggésről. Több mint 60 kongresszusi tanácsadó, munkatárs, mentális egészségügyi dolgozó és a Képviselőház Veteránügyi Bizottságával kapcsolatban álló egyéb szakértők látták a dokumentumfilmet, amely feltárta, mennyire elterjedt gyakorlattá vált az, hogy a szolgálati idejüket töltő katonák és a veteránok számára pszichotrop szereket írnak fel. A bizottsági tagok között ott volt a Nemzetközi Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért egyik képviselője; Eric S. Montalvo ügyvéd, nyugalmazott amerikai tengerészgyalogos őrnagy és főbíró, aki 21 éven keresztül katonai ügyészként és védőügyvédként szolgált; Dr. Joseph Tarantolo pszichiáter, az Etikus Pszichológia és Pszichiátria Nemzetközi Szervezetének tagja; valamint Stan és Shirley White, annak az Andrew White tengerészgyalogos tizedesnek a szülei, aki az orvos által felírt pszichiátriai szerek koktélját szedve álmában hirtelen szívleállásban meghalt. (Lásd „Az áldozatok családjai válaszokat követelnek”)

„A halálipar” kiállítás
A CCHR megnyitotta híres utazó multimédia kiállítását a németországi München városában, ahol az emberi jogokkal való pszichiátriai visszaélések veszélyeire hívják fel a figyelmet.

Egy 2013. márciusi pentagonbeli beszámoló szerint több aktív katona hal meg öngyilkosság következtében, mint a harctéren szerzett sebektől – átlagosan mindennap egy. A veteránok körében átlagosan minden 65. percre jut egy-egy öngyilkosság. 2005 és 2011 között a köztudottan öngyilkossági hajlamot okozó és erőszakos viselkedést kiváltó tudatmódosító szerek katonaságon belüli felírása 696%-kal nőtt.

„Ez az egekbe szökő növekedés akkor következett be, amikor az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság drogmellékhatásokat bejelentő rendszere 14 773 bejelentést kapott olyan pszichiátriai szerekről, amelyek gyilkos gondolatokhoz és gyilkossághoz, mániához és erőszakhoz vezetnek” – mondta a CCHR szóvivője.

Dr. Tarantolo így kommentálta a hirtelen szívmegállás miatt bekövetkező halálok közelmúltbeli megugrását: „Tudtuk már 1958-ban is, hogy előfordulnak hirtelen szívhalálok neuroleptikus szerek következtében – amely az »antipszichotikumokként« elnevezett szerek sokkal találóbb megnevezése, mert a »neuroleptikum« azt jelenti, hogy »az agy megkaparintása«. Ezek nagyon veszélyes szerek.

Valamennyi olyan veteránról és katonáról, akinek segítségre van szüksége, azonnal gondoskodni kellene, de nem egy pszichiáternek – mondta Tarantolo. – Úgy gondolom, a saját bajtársaiknak kellene róluk gondoskodniuk, mégpedig névtelenséget garantálva. Mi a katonaság egyik legfőbb elve? Segíts a bajtársaidnak.”

A rejtett ellenség – A pszichiátria burkolt terve mögött című dokumentumfilmet az USA Capitoliumában kongresszusi tanácsadóknak és a Képviselőház Veteránügyi Bizottságával, valamint a Szenátussal is kapcsolatban álló munkatársaknak vetítették le.


TÉNYEK
Drogok és halál

2012: Több katona halt meg öngyilkosságban, mint harcban, átlagban naponta egy. A veteránok között előforduló öngyilkosságok száma elérte a napi 22-t.

2005–2011: A köztudottan öngyilkos és erőszakos viselkedést kiváltó tudatmódosító szerek katonaságon belüli felírása 696%-kal nőtt.

2004–2012: Az FDA 14 773 bejelentést kapott olyan pszichiátriai szerekről, amelyek gyilkos gondolatokhoz és gyilkossághoz, mániához és erőszakhoz vezettek.



AZ EMBERI JOGOK ÉS MÉLTÓSÁG HELYRE­ÁLLÍTÁSA A MENTÁLIS EGÉSZSÉGÜGY TERÜLETÉN

A mentális egészség nonprofit őrzőjeként a CCHR a tagságára és az adományokra támaszkodik annak során, hogy végrehajtsa küldetését, amely az, hogy megszüntesse a pszichiátriában zajló emberi jogi visszaéléseket, és megtisztítsa a mentális gyógyítás területét. Ahhoz, hogy része legyen a világ legnagyobb olyan mozgalmának, amely a mentális egészségügy reformját tűzte ki célul, csatlakozzon ahhoz a csoporthoz, amely eddig 170 olyan törvény létrehozását segítette, amelyek védik az állampolgárokat a mentális egészségügy területén előforduló káros gyakorlatoktól.

LETÖLTÉSEK