AZ ELEKTROSOKK-TERÁPIA LELEPLEZÉSE: EGYSZERŰEN KÍNZÁS

A CCHR az Amerikai Pszichiátriai Társaság éves konferenciáján New Yorkban az elektrosokk-terápia gyermekeken való használata és más visszaélések ellen tiltakozik.
A CCHR felemeli a hangját az elektrosokk-terápia, egy pszichiátriai „kezelés” ellen, amelyről soha nem bizonyították, hogy biztonságos és hatékony. Ma ötéves, sőt fiatalabb gyerekeken használják a „segítség” nevében, és a CCHR egyértelműen fogalmaz: „Vessenek véget ennek a visszaélésnek!”

Egy CCHR-felvonulás és -demonstráció az elektrosokk-terápia (ECT) csecsemőkön és kisgyermekeken való használata ellen tiltakozott az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) éves konferenciáján New Yorkban. Sokan hiszik, hogy az ECT – amely közben akár 460 voltos elektromos áramot is vezethetnek az agyba – már nem létezik. De az APA konferenciáján bemutatott, az ECT-ről szóló több mint 25 előadás és dolgozat eloszlatta ezt a tévhitet. Két elektrosokk-készülékeket gyártó cég is jelen volt kiállítóként az APA-konferencián.

A tiltakozók az ECT-t, amelyről bebizonyosodott, hogy agykárosodást és emlékezetvesztést okoz, kínzásként ítélték el, és követelték a betiltását. Az információszabadsági törvény segítségével szerzett dokumentumok révén a CCHR az USA több államában is megállapította, hogy ötéves vagy annál fiatalabb gyerekeket elektrosokkolnak rendszeresen. Egy ilyen visszaélés, ha egy pszichiáteren kívül bárki más követné el, bűncselekménynek számítana, és amikor gyerekeken alkalmazzák, a legszigorúbb büntetéssel kellene sújtani.

A tiltakozók az ECT-t, amelyről bebizonyosodott, hogy agykárosodást és emlékezetvesztést okoz, kínzásként ítélték el, és követelték a betiltását.

Néhány sajtótermék megpróbálja úgy beállítani az ECT-t, hogy az „működik”. De még egyetlen pszichiáter sem bizonyította, hogy az, hogy egy személy agyában károsodást hoznak létre, bármi mást tenne, mint hogy átmenetileg elvonja a személy figyelmét arról, ami gondot okoz neki, hiszen túlságosan bénult, és túl nagy fájdalmai vannak, hogy emlékezzen. A CCHR-nak az évtizedek során jelentett több ezer eset vizsgálata alapján, az alapvető probléma visszatérhet, sőt rosszabbodhat. Az elektrosokk teljes epilepsziás rohamot idéz elő, öntudatlanságot és heves izom-összehúzódásokat okozva, amit elfed valamilyen érzéstelenítő szer. Az FDA soha nem követelte meg a gyártóktól, hogy klinikai tanulmányokkal bizonyítsák, hogy az elektrosokk biztonságos vagy hatékony, annak ellenére, hogy már több mint 80 éve használatban van.

A gyerekeknek adott ECT hatásaira példa az a hétéves kislány, aki öt kezelés után majdnem katatón állapotba került.

2017-ben a CCHR online petíciót kezdeményezett az ECT betiltásának támogatására. További információkért látogasson el a cchrint.org/electroshock címre, és írja alá a Petíciót az elektrosokk betiltására gyerekeken, időseken és veszélyeztetett pácienseken.


TÉNYEK

A TÖMEGEK FELVILÁGOSÍTÁSA

A CCHR világszerte felvilágosítja az embereket a pszichiátriai visszaélésekről. Íme a statisztikák:

21

MILLIÓ

CCHR-füzet lett szétosztva eddig, leírva a tényeket a tudatmódosító szerekkel és a pszichiátriai visszaélésekkel kapcsolatban

190

ORSZÁG ÉS TERÜLET

ahol az emberek CCHR-anyagokat kaptak csak az elmúlt évben

19 806

LÁTOGATÓ

tekintette meg a CCHR Pszichiátria: A halálipar múzeumát, amely leleplezi a borzalmas igazságot

69 713

EGYÉNNEK

postáztunk ki CCHR-adatokat: ügyvédeknek, ápolóknak és oknyomozó újságíróknak

16

MILLIÓ

embert értünk el a CCHR társadalmi célú hirdetéseivel és díjnyertes dokumentumfilmjeinkkel az elmúlt 12 hónapban



VESSÜNK VÉGET A PSZICHIÁTRIAI VISSZAÉLÉSEKNEK!

Nonprofit mentális egészségügyi figyelőszervezetként a CCHR tagsági díjakra és adományokra támaszkodik, hogy végrehajtsa küldetését: megszüntetni a pszichiátriában zajló emberi jogi visszaéléseket és megtisztítani a mentális gyógyítás területét. Hogy része legyen a világ legnagyobb mozgalmának, amely a mentális egészségügy reformját tűzte ki célul, csatlakozzon ahhoz a csoporthoz, amely eddig több mint 180 olyan törvény megalkotásában segédkezett, amelyek védik az állampolgárokat a pszichiátriai visszaélésektől.

LETÖLTÉSEK