A CCHR DRASZTIKUS VÁLTOZÁST KÖVETEL A BRIT PSZICHIÁTEREKTŐL

A CCHR felvonulással követeli, hogy a pszichiáterek ne tegyenek kárt a brit gyerekekben veszélyes gyógyszerekkel.
A CCHR UK szerint a Royal College of Psychiatrists nemzetközi kongresszusa bóvli tudományt erőltet a nagyközönségre, súlyos kockázatnak kitéve a brit gyerekeket.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) nem maradt távol a Royal College of Psychiatrists nemzetközi kongresszusának idei megnyitójáról. Etikai szempontból kérdőre vonták a pszichiátereket amiatt, hogy veszélyes pszichotrop szerek írnak fel brit iskolásoknak, pedig egy vezető idegtudós is elismeri, hogy nincs tudományos bizonyíték arra, hogy az úgynevezett figyelemhiányos hiperaktív zavar (ADHD) egyáltalán létezik.

Néhány pszichiáter a konferencián bizalmasan kifejezte egyetértését. Azzal a feltétellel, hogy kiléte titokba marad, egyikük bevallotta, hogy a profitszerzés a pszichiátria fő motivációja e romboló gyakorlat végzésére. Másikuk bizalmasan közölte, hogy tudja, hogy az ADHD nem valódi betegség. Egy tanár, aki évekig dolgozott speciális igényű gyerekekkel, elmondta, hogy a „tanulási zavarokkal” küzdő gyerekek helyzete és kezelése borzalmas, és a rendszer korrupt.

A The Guardian szerint: „Közel egymillió receptre szolgáltattak ki Ritalint és hasonló ADHD-szereket [Angliában] – ami az egy évtizeddel ezelőtti érték több mint kétszerese.”

„A pszichiáterek felismerték, hogy miután évtizedekig gyógyszerezték a betegeiket gyógyulás nélkül, ezek a szerek nem működnek.”

A gyermekgyógyszerezés és sok más romboló gyakorlat igaz történetét bemutatva (idetartoznak például az elektrosokk népszerűsítésére tett közelmúltbeli kísérletek), a CCHR megnyitotta a Pszichiátria: A halálipar kiállítást, hogy felvilágosítsa a kongresszusra látogatókat és a helyi lakosokat. Awil Hussein, a Brit Birodalom Rendjének tagja és a Királyi Ügyészség korábbi munkatársa, a következő szavakkal nyitotta meg a kiállítást: „Több mint 20 millió gyermekkel szedetnek pszichiátriai szereket világszerte. A pszichiáterek felismerték, hogy miután évtizedekig gyógyszerezték a betegeiket gyógyulás nélkül, ezek a szerek nem működnek. Most más barbár »kezeléseket« erőltetnek, például az elektrosokkot.”

A kiállítás oktat és tájékoztat, de gyakorlati útmutatást is kínál törvényhozóknak, orvosoknak, emberi jogi aktivistáknak és magánszemélyeknek arra, hogy a saját szférájukban cselekedve hogyan számoltassák el a pszichiátriát a bűncselekményeivel és a visszaéléseivel.


TÉNYEK

A PSZICHOTROP SZEREK PROBLÉMÁJA

Aki elmegy a pszichiáterhez, jó eséllyel egy recepttel távozik.
Íme a statisztikák:

4-ből 1

AMERIKAI

a jelentések szerint pszichotrop szereket szed, és ezek leggyakrabban antidepresszánsok

80 223 280

PSZICHOTROP SZEREKET SZEDŐ

az USA-ban 2017-ben, közülük 3,2 millió 12 év alatti

50%-kal

TÖBB HALÁLESET

pszichiátriai szerek túladagolásától az USA-ban, mint heroin-túladagolástól

57

MILLIÓ

receptet írtak fel 2014-ben Nagy-Britanniában, ami elegendő minden férfi, nő és gyermek számára

88

MILLIÁRD

dollárt költenek évente nemzetközileg pszichiátriai szerekre



ELÉG A PSZICHIÁTRIAI VISSZAÉLÉSEKBŐL

Nonprofit mentális egészségügyi figyelőszervezetként a CCHR tagsági díjakra és adományokra támaszkodik, hogy végrehajtsa küldetését: megszüntetni a pszichiátriában zajló emberi jogi visszaéléseket és megtisztítani a mentális gyógyítás területét. Hogy része legyen a világ legnagyobb mozgalmának, amely a mentális egészségügy reformját tűzte ki célul, csatlakozzon ahhoz a csoporthoz, amely eddig több mint 180 olyan törvény megalkotásában segédkezett, amelyek védik az állampolgárokat a pszichiátriai visszaélésektől.

LETÖLTÉSEK