VETERÁNOK MEGMENTÉSE A PSZICHIÁTRIAI SZEREKTŐL

Ron Tottingham (balra) egy haditengerész-kapitánnyal, miután előadást tartott egy katonai személyzetfelvételi állomáson, ahol az újoncok befejezik a felvételi eljárást.
Egy katonai káplán megmutatja, hogy a pszichiátria „hamis próféta”, és kiképez más káplánokat is, hogy ugyanezt tegyék.

Ron Tottingham számos szerepet tölt be – és mindegyik mások szolgálatáról szól.

17 évesen csatlakozott az USA tengerészgyalogságához, és 6 évig ott szolgált. Teológiadoktor lett, és PhD-t szerzett pszichológiai tanácsadásból. Alapított egy baptista egyházat Dél-Dakotában, amelynek lelkipásztora volt 33 éven át, és ő alapította a Great Plains Baptista Hittudományi Iskolát. Következő élethivatásaként az USA légierejét kisegítő polgári légi járőrök káplánja lett, ahol 34 éven át szolgált. Káplánként szolgál az USA Szolgálati Parancsnokságánál is, vezérőrnagyi rangban. 2007 óta szövetségi kápláni jóváhagyóként 31 másik káplán munkáját felügyeli, és káplánokat képez a hadsereg számára.

Mint káplán látja a pszichiátriai szerek pusztítását. Így amikor először látta A rejtett ellenség dokumentumfilm hirdetését – amely leleplezi a katonák és a veteránok pszichiátriai gyógyszerezését –, egyből a CCHR lelkes hirdetője lett, hogy óvja a veteránokat a tudatmódosító szerektől.

Mi az életszenvedélye? Azt akarom, hogy a veteránok az élet megpróbáltatásai ellenére teljes és termelékeny életet éljenek. Régóta dolgozok veteránokkal, és tanácsadást végzek poszttraumás stressz esetén. Emiatt benne voltam a mentális egészségügyben, és láttam a drogokat... és nem hiszek bennük. Teljes mértékben hiszem, hogy a pszichiátriai szerek mérgek, nem testi gyógymódok.

Láttam egy [CCHR] hirdetést egy magazinban, kapok katonai magazinokat... és ez felrázott. Amikor láttam a hirdetést, úgy gondoltam, megválaszolja néhány kérdésemet, és így is történt. Amikor megnéztem A rejtett ellenség filmet, az összes kérdésemet megválaszolta, és minden összeállt. Olyan fontos anyag, hogy azóta nagyjából 1000 embernek ajánlottam. Viszem magammal a DVD-ket mindenhová, és adok belőle annak, aki szerintem meg fogja nézni, és akinek van befolyása, hogy megmutassa másoknak.

Milyen helyzetekkel kerül szembe a munkája során? Tűzoltósági káplán vagyok, és foglalkozunk azokkal a mentést végzőkkel, akik poszttraumás stresszt kapnak. Sokszor elmennek pszichológushoz vagy pszichiáterhez, minthogy ezek a mentális egészséggel foglalkozó területek, de ezek többnyire nem ismernek semmilyen más lehetőséget.

Amikor megmutatom ezeket a videókat, az behúzza a féket. A személynek elmegy a kedve a gyógyszerektől, mert látta a videót, és orvosi segítséget kér, hogy biztonságosan leszokjon róluk.

„A poszttraumás stressztől szenvedők, akikkel foglalkozom, többnyire azelőtt kerülnek hozzám, hogy drogokat kapnának, és ha tőlem függ, soha nem is kezdik el.”

Milyen eredményeket látott? Vagy száz ember, ha nem több, e-mailben válaszolt, és azt írta: „Megnéztem, és ezt tettem, meg azt tettem”, és ők is megosztják másokkal.

A poszttraumás stressztől szenvedők, akikkel foglalkozom, többnyire azelőtt kerülnek hozzám, hogy drogokat kapnának, és ha tőlem függ, soha nem is kezdik el.

Voltak páran, akik már kapták őket, és ezeknek odaadtam a DVD-t, hogy vigyék haza, majd visszajöttek, és azt mondták: „Hűha!” Az egyikük felesége azt mondta: „A férjem már csak vegetált, és ez felnyitotta a szemem.” Egyeseket már pszichiáter kezel, és vissza kell menniük a pszichiáterhez, ahol elmondják, hogy nem akarják tovább csinálni, amire a pszichiáter azt mondja, hogy elmebetegek. Miután megnézik azt a videót, minél gyorsabban megszakítják a kapcsolatot.

Hogyan segített a CCHR? Azzal, hogy tájékoztatja a nagyközönséget a pszichiátriai szerek ártalmairól, a CCHR a legcsodálatosabb és legszükségesebb munkát végzi. Lenyűgöző arra gondolni, hogy része lehetek egy olyan nagy dolognak, amit önök tesznek. Nagyon remélem, hogy a munkájuk kibővül, és országos mozgalommá válik a gyógyszeripar és a „lelkészeik” – a pszichológusok és a pszichiáterek – ellen.



ADOMÁNYOZÁS

A mentális egészség nonprofit őrzőjeként a CCHR tagsági díjakra és adományokra támaszkodik, hogy végrehajtsa küldetését: hogy megszüntesse a pszichiátriában zajló emberi jogi visszaéléseket, és megtisztítsa a mentális gyógyítás területét. Ez a világ legnagyobb mozgalma, amely a mentális egészségügy reformját tűzte ki célul, csatlakozzon tehát ahhoz a csoporthoz, amely eddig több mint 180 olyan törvény létrehozását segítette, amelyek védik az állampolgárokat a káros pszichiátriai gyakorlatoktól.

LETÖLTÉSEK