Nemigen lehet valakinek keserűbb tapasztalata, mint az, ha kétségbeesett áldozatként elfogadja a segítséget, és aztán a „jótevője” cserbenhagyja.

Képzeljünk el egy 7 éves lányt, akit vérfertőzéssel kapcsolatos érzelmi problémákkal egy pszichiáterhez vagy pszichológushoz küldtek segítségért. Tegyük fel, hogy a specialista ezután szexuálisan bántalmazza a lányt a „terápia” során. Milyen lehet az érzelmi megrázkódtatás, amelyet ez a tragikus sorsú áldozat átél?

Az ilyen alávaló árulás egy már eleve komoly személyes krízist követően csak további érzelmi sebekkel és labilitással sújtja az áldozatot.

Ez egyben leírja azokat a „szakembereket”, akiknek feladatuk, hogy segítsenek az érzelmileg rendkívül törékeny embereken.

2002. október 31-én Jean-Pierre Tremel francia pszichoterapeutát 10 év börtönre ítélték, amiért megerőszakolt és szexuálisan zaklatott két fiatal beteget, akiket a bíróság rendkívül kiszolgáltatottnak minősített. Az 52 éves Tremel azzal védekezett, hogy a „kezelése” egy „keleti tradíción” alapul, amelynél „idős férfiak avatják be a lányokat a szexuális szokásokba”.

Az ilyen „kezelés” soha nem segítség. A segítség köntösébe bújtatott undorító cserbenhagyás, ami túlontúl gyakran történik meg a mentális egészségügyi iparban:

•  Egy nőt statisztikailag nagyobb kockázattal erőszakolhatnak meg, amikor egy pszichiáter díványán fekszik, mint amikor egyedül kocog éjszaka egy nagyvárosi parkban.
• Egy pszichológusok között végzett brit tanulmányban, amely a terapeuta-páciens szexuális kapcsolattal foglalkozott, a 25%-uk számolt be arról, hogy kezelt már olyan pácienst, aki korábban szexuális kapcsolatban volt egy másik terapeutával.
•  Egy 2001-es tanulmány arról számolt be, hogy húsz olyan ügyfél közül, akit szexuálisan zaklatott a terapeutája, egy kiskorú volt, az átlagéletkor pedig lányoknál 7, fiúknál 12 év volt. A legfiatalabb gyerek hároméves volt.

Bár a jóérzés, a józan ész és a tisztesség azt mondatja, hogy a páciensek szexuális zaklatása súlyos bűncselekmény, a pszichiáterek és a pszichológusok keményen dolgoznak az elfogadtatásán – még akkor is, ha az áldozatok gyerekek. A Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvében (DSM-IV) található kitalált diagnózisokat apró, de fajtalan érvekkel, sőt szemenszedett hazugságokkal kombinálva, igyekeznek legalizálni a női és gyermek páciensek szexuális zaklatását.

Eközben a mentális egészségügyi tevékenységet engedélyező testületek ritkán szabnak ki többet, mint a dorgálás – működési engedély átmeneti visszavonása – „szakmai etikába ütköző cselekedet” vádjával.

• 2003-ban a Colorado Állami Pszichológusvizsgáztató Testület visszavonta Dr. John Dicke működési engedélyét, mert egy 5 éves fiú kezelése részeként szexuális játékszereket használt. A fiú apja szerint a fiát „csupaszra vetkőztette, megkínozta, lekötözte, csúnyán beszélt vele, szexuálisan zaklatta, agymosás alá vetette, és elborzasztotta egy műpénisszel” az állítólagos terápia során.
• 1989-ben Dr. Paul A. Walterst, a kaliforniai Stanfordi Egyetem hallgatóinak egészségéért felelős pszichiátert, a mentális egészségügyi részleg korábbi vezetőjét a Harvard Egyetem Egészségügyi Szolgálatánál, lemondásra kényszerítették, miután állítólag „gyakori szexet” folytatott egy női pácienssel. A nő, aki gyerekként szexuális zaklatás áldozata volt, több mint 200 000 dollárt kapott peren kívüli egyezség keretében. Elmondta, hogy Walters rávette, hogy orálisan elégítse ki őt, „néha akár két alkalommal is heti három pszichiátriai analízis közül”.

Néhány pszichiátert azonban bűnügyi vádba fognak, és elítélnek.

• Kaliforniában James Harrington White Orange megyei pszichiátert elítélték egy férfi páciensen elkövetett erőszakos szodómiáért. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) kivizsgálása után White-ról kiderült, hogy fiatal férfiaknak adott be gyógyszert, majd videót készített arról, hogy szexet folytat velük. White-ot közel hét év börtönre ítélték.

Egyetlen orvosnak, társadalmi szervezetnek vagy családtagnak sem szabadna elküldenie senkit olyan mentális egészségügyi „kezelésekre” amelyeket ma elfogadnak terápiaként.

Ez a jelentés a CCHR mentális egészségügyi visszaélésekkel foglalkozó jelentései közé tartozik. Közszolgálati jelleggel és figyelmeztetésként adjuk ki.

A terapeuta által végzett szexuális zaklatás szexuális zaklatás. A terapeuta által végzett nemi erőszak nemi erőszak. Soha nem minősülnek terápiának. Ám amíg ezt széles körben el nem ismerik, és nem kezeli ezt minden ügyész és bíró ekként, addig a pszichiáterek, pszichológusok és pszichoterapeuták fenyegetést fognak jelenteni minden nő és gyermek számára, aki mentális egészségügyi terápiában részesül.

Tisztelettel:

Jan Eastgate
a Citizens Commission on
Human Rights International elnöke