A HADITENGERÉSZETI BÁZIS ÁMOKFUTÓJA EGY
TRAZODONE NEVŰ ANTIDEPRESSZÁNST SZEDETT.

HÁNY LÖVÖLDÖZÉST
KELL MÉG A SZEREKNEK KIVÁLTANIA AHHOZ, HOGY A TÖRVÉNYHOZÓK FELÉBREDJENEK?

„Annak ellenére, hogy nemzetközileg 22 figyelmeztetést adtak ki azzal kapcsolatban, hogy a pszichiátriai szerek által kiváltott hatások között szerepel a mánia, az ellenséges viselkedés, az erőszakoskodás, sőt még az öngyilkos gondolatok is, valamint annak ellenére, hogy több tucat, a médiában nagy figyelmet kapó lövöldözés / gyilkosság köthető a pszichiátriai szerek használatához, mindeddig nem indítottak szövetségi vizsgálatot a pszichiátriai drogok és az értelmetlen erőszak közötti kapcsolat kivizsgálására.”

Kevesebb mint 48 órán belül kiderült, hogy a washingtoni haditengerészeti bázis ámokfutója, Aaron Alexis lett a következő azon a hosszú listán, amelyen a pszichiátriai drogok hatása alatt erőszakos cselekményeket elkövetők neve szerepel.

A New York Times beszámolt arról, hogy Alexisnek, 2013. augusztus 23-án Providence-ben, 5 nappal később pedig Washingtonban is Trazodone-t írtak fel, egy olyan antidepresszánst, amelyen az FDA fekete keretes figyelmeztetése írja, hogy a szer szedése következtében fennáll az öngyilkosság veszélye, és dokumentált esetek vannak róla, hogy mániás és erőszakos magatartást vált ki.

És most tizenkét ártatlan személy (továbbá a lövöldöző maga) holtan fekszik a washingtoni haditengerészeti bázison.Igen, ezek az értelmetlen halálesetek szomorúak, tragikusak és felfoghatatlanok. Ezért itt az idő, hogy rámutassunk azokra, akik ezért felelősek.

(Megjegyzés: idekattintva elolvashatja Peter Breggin pszichiáter nyilatkozatát arról, hogy a Haditengerészeti bázison lövöldöző Aaron Alexis Trazodone nevű antidepresszánst szedett.)

Mivel az állami és szövetségi törvényhozók elutasítják annak a hatalmas mennyiségű információnak a beazonosítását, amely felfedi az erőszak és a felírt pszichiátriai drogok közötti kapcsolatot, folytatódnak az olyan tömegmészárlások, mint amilyen pl. a washingtoni haditengerészeti bázison történt.

Annak ellenére, hogy nemzetközileg 22 figyelmeztetést adtak ki azzal kapcsolatban, hogy a pszichiátriai szerek által kiváltott hatások között szerepel a mánia, az ellenséges viselkedés, az erőszakoskodás, sőt még az öngyilkos gondolatok is, valamint annak ellenére, hogy több tucat, a médiában nagy figyelmet kapó lövöldözés / gyilkosság köthető a pszichiátriai szerek használatához, mindeddig nem indítottak szövetségi vizsgálatot a pszichiátriai drogok és az értelmetlen erőszak közötti kapcsolat kivizsgálására.

De tényleg, még mennyi tömegmészárlást kell végrehajtania pszichiátriai szereket szedő lövöldözőknek, mielőtt azok, akiknek hatalmuk van ahhoz, hogy megváltoztassák a helyzetet, végül valóban megtegyék a szükséges intézkedéseket az amerikai emberek védelmére?

Hosszú azoknak a lövöldözőknek a listája, akik pszichiátriai kezelést kapnak és pszichiátriai drogokat szednek. Alig egy év alatt három ilyen lövöldözés történt az USA-ban (az első kettő: Aurora, Colorado állam és Newtown, Connecticut állam), és most a Washingtoni haditengerészeti bázison, ennek eredménye pedig összesen 52 halott és 69 sebesült. Mindegyik esetnél, ahogy a tucatnyi más ámokfutó lövöldözés esetében is a közös nevező az volt, hogy az elkövetők vagy pszichiátriai kezelés alatt álltak, vagy tudatmódosító pszichiátriai szereket szedtek – esetleg mindkettőben részük volt.

Aaron Alexis, a haditengerészeti bázis ámokfutója egy Trazodone nevű antidepresszánst szedett.

Bár a rendőrség azzal vacakol, hogy próbál valamilyen indítékot találni, inkább azzal kellene foglalkozniuk, hogy megnézzék Alexis pszichiátriai esettörténetét, különösen pedig a pszichiátriai szerekkel való „kezelésének” adatait. Ez az információ döntő fontosságú, mégis elképesztő módon sokkal többször elérik, hogy a lövöldöző pszichiátriai szerekkel kapcsolatos múltja hónapokig és évekig rejtve maradjon a közönség elől.

Ennek tökéletes példája az a per, amelyet Connecticutban indítottak, hogy kikényszerítsék az állam korboncnokától, hogy közzétegye Adam Lanza ámokfutó lövöldöző pszichiátriai esettörténetét, illetve azt, hogy milyen pszichiátriai szereket szedett.

Ugyanez volt a probléma a Colorado állambeli Aurorában lövöldöző James Holmes esetében, aki ugyancsak pszichiátriai kezelés alatt állt, és annak ellenére, hogy a rendőrség antidepresszánsokat talált a lakásában, a média éppen hogy csak megemlítette, a törvényhozók pedig elmulasztották figyelembe venni, hogy ezek a szerek milyen szerepet játszhattak egy másik, ugyancsak pszichiátria szerekhez kötődő lövöldözésben.

Emberek halnak meg feleslegesen. Ez az információ nem államtitok. A közmondásos szög már évek óta kibújt a zsákból, azzal kapcsolatban, hogy milyen összefüggés van a pszichiátriai drogok és az erőszak között.  Még az Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hatóság (FDA) is tudja és elismeri, hogy a pszichiátriai szerek kiválthatnak öngyilkosságot és erőszakot.

A dolog iróniája, hogy a hadseregen járványként végigsöprő öngyilkossági hullám miatt végül már a hadsereg is elkezdett foglalkozni a pszichiátriai drogok eltúlzott mértékű felírásával. Sajnos azonban egy friss tanulmány szerint, amelyet a Védelmi Minisztérium számára végeztek, megvizsgáltak több tucat tényezőt, amely hozzájárulhatott a hadseregben előforduló öngyilkosságokhoz, de szinte hihetetlen módon még csak meg sem említik a pszichiátriai szerek használatát, amely a Védelmi Minisztérium saját adatai szerint évről évre emelkedik.

Ezek nem enyhe szerek, hanem tudatmódosítók. Az FDA gyógyszerekkel kapcsolatos problémákat feltáró rendszeréből kiderül, hogy 2004 és 2012 között 14773 jelentés érkezett arról, hogy a pszichiátriai drogok súlyos mellékhatásokat okoznak: 1531 alkalommal öngyilkos gondolatok/öngyilkosság, 3287 mániás eset és 8219 esetben agresszió.Az FDA beismeri, hogy a komoly esetek kevesebb mint 1%-át jelentik nekik, így az előforduló mellékhatások tényleges száma egészen bizonyos, hogy ennél magasabb.

Ez nem találgatás eredménye, hanem dokumentálva van. Legalább 31 iskolai lövöldözést és / vagy iskolához kötődő erőszakos cselekményt követtek el olyanok, akik pszichiátriai szereket szedtek, vagy abbahagyták a szedésüket. Ennek eredménye 162 sebesült és 72 halott.

A pszichiátriai szerek káros hatásai között szerepel a mánia, az ellenséges viselkedés, az erőszakoskodás, az öngyilkos gondolatok, sőt még a gyilkos gondolatok is. Nemzetközileg 22 figyelmeztetést adtak ki a pszichiátriai szerekkel kapcsolatban.

Ezeknek az országos és nemzetközi figyelmeztetéseknek, az FDA fekete keretes figyelmeztetéseinek és a pszichiátriai szereket szedő ámokfutó lövöldözők (köztük Alexis) hosszú listájának melyik részét nem értik a törvényhozók? Még hány ártatlan embernek kell meghalnia azért, mert a törvényhozóknak nincs elég merszük megvizsgálni a pszichiátriai drogok és az erőszak közötti kapcsolat lehetőségét?


Kelly Patricia O’Meara a Washington Times és az Insight Magazine díjnyertes, volt oknyomozó riportere, aki több tucat cikkben tárta fel a pszichiátriai diagnózisok csaló voltát és a pszichiátriai szerek veszélyeit. Ilyen volt az 1999-es, Guns & Doses (Fegyverek és dózisok) című címlapsztorija, amelyben elsőként leplezte le a pszichiátriai drogok és az értelmetlen erőszakos tettek közötti kapcsolatot. Ő a szerzője továbbá a Psyched Out: How Psychiatry Sells Mental Illness and Pushes Pills that Kill (Pszichológiai előny – Hogyan ad el a pszichiátria mentális betegségeket, és hogyan dílerkedik gyilkos tablettákkal) című, széles körben elismert könyvnek. Mielőtt oknyomozó újságíró lett, O’Meara 16 éven át dolgozott az Amerikai Kongresszus munkatársaként 4 kongresszusi képviselő stábjában. A Maryland Egyetemen végzett politikatudományt.

LETÖLTÉSEK